Minden tanulót 9.-es korában szembesítik azzal a tanárok, hogy 12. végére 50 óra önkéntes közmunkában kell részt venniük, különben nem érettségizhetnek. Évenként ebből 12-13 órát kell teljesíteni.
Az AKG-ban szerencsére van lehetőség arra, hogy a tanárok által megszervezett helyekre menjünk, hiszen ez nem úgy van, hogy csak elmegyek valahova, és azt mondom, hogy most jöttem segíteni (illetve ezt lehet csinálni, csak nem lesz jóváírva).
Én elsőként egy társalgási feladatot vállaltam, ami nagyon szórakoztató volt, mivel egy majdnem mindenki által kedvelt játékot, az Activityt kellett játszani olyan emberekkel, akiket nem is ismerek (ez volt benne a vicces). A játékot a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanszállóján játszottuk, ami szerencsére nincs messze az AKG-tól.
Amikor beléptük az épületbe (rajtam kívüli 5 társammal), nem tudtuk, hogy mit csináljunk, hova menjünk. Szerencsére hamarosan bevezettek minket egy kis terembe, ahol voltak asztalok, székek és könyvespolcokon könyvek. Így hatan berendeztük a termet, és addig az egyik ott dolgozó toborozta az embereket, hogy jöjjenek Activityzni. Sajnos csak öt ember jött el, a többieknek nem volt kedvük. Mindenesetre egy gyors bemutatkozás után el is kezdtük volna a játékot, ha a hajléktalanok tudták volna a szabályokat.
A játszótársaink körülbelül 60 évesek lehettek. Játék közben megismertük az embereket, megtudtunk róluk egy csomó dolgot. Például az egyetlen nő a társaságban szeretett véletlenszerű dolgokat bekiabálni. Volt egy férfi, akivel egy csapatban voltam, és sajnos gyengén látott a szemüvege nélkül, ami nem volt ott. Ezért mindig engem kérdezett meg arról, hogy mi volt a papírra felírva (pedig nekem kellett volna kitalálni azt a szót). Egy másik férfi pedig valamilyen oknál fogva sajnálatosan nem tudott még egy egyenes vonalat sem húzni, mivel valamilyen betegsége volt. Az utolsó férfi, aki az elejétől fogva ott volt, egy igazán csöndes személyiség volt. Nem nagyon szólalt meg, csak ha neki kellett valamit körülírnia. Az utolsó férfi, aki később csatlakozott, ő volt a legviccesebb. Azt állította, hogy ismeri a játékot, és már sokat is játszott vele. Ezt egészen addig elhittük, amíg el nem kezdett bekiabálni szavakat, akkor, amikor nem lett volna szabad. Amikor rá került a sor, és körbe kellett volna írnia a szót, akkor nem körülírta, hanem elmondott egy hosszú és érdekes történetet, aminek köze volt a szóhoz (néha).
Mindenesetre én mindenkinek ajánlom ezt a programot, akinek van kedve egy jót nevetgélni ismeretlen emberekkel!
Szarka Zsombor (AKG, 9. évf.)
Többet az iskolai közösségi szolgálatainkról
Utolsó kommentek