Témahét? A Várban? És mindezt úgy, hogy csak mi ott helyben dolgozunk a feladatainkon? Hát, ez határozottan jól hangzott. A témahét nyitása után egy kis előadást hallgathattunk meg Lőrinc tanár úrtól a Várról, ezalatt egy lapot is ki kellett töltenünk az előadáson elhangzottak alapján. Az előadás igen érdekes volt, és számomra a nap is ugyanilyen jól folytatódott. A munkák szétosztása után elindultunk a Várba. A nap további részében sokat mászkáltunk, meglátogattunk nevezetes helyeket, és habár térdig kopott a lábunk, mégis úgy éreztük, hogy egy élményekben gazdag napot hagytunk magunk után.

A következő nap szintén a Várnegyedbe látogattunk, megnéztük a Magyar Nemzeti Galériát is. Habár ez a múzeum nem annyira az én esetem, a kapott kérdéssorokkal kiegészítve egészen élvezetesnek találtam az ott töltött időt. Az idő is csodás volt, a nap sütött, és kellemes meleg is volt. Amint végeztünk napi feladatainkkal, visszamentünk a Dísz térre, és fagyiztunk, beszélgettünk.

A harmadik nap már nem kezdődött olyan jól, mint a többi. Lógott az eső lába, sőt, volt, amikor szemerkélt is. Ennek ellenére a csibében lévő sok fiúval elmentünk a Hadtörténeti Múzeumba, és nagyon élveztük. A Mátyás templomot is meglátogattuk, habár az dögunalom volt az előzőhöz képest. Bő 5 perc alatt szaladtunk végig rajta. Ennek ellenére ez a nap is nagyon jó volt, és összességében az egész nagyon tetszett. Jó volt a társaság, és a kiadott munka oroszlánrészével is végeztünk a végére. Sok jó helyen jártunk és sok érdekes dolgot ismertünk meg. Tehát az egész nagyon jó volt.

Tóth Artúr (8. évf.)
illusztráció: Hadtörténeti Múzeum

LIKE - értesülj az új cikkekről!