Colleen Houck könyvsorozatának eddig két része jelent meg, de még két újabb rész is várható. Hamarosan filmváltozat is készül belőle, amit ugyanolyan izgalommal várok, mint a december 7-én megjelent második kötetet is.

A történet főszereplője Kelsey Hayes, aki nyári munkája során egy cirkuszban megismerkedik Dhirennel (Ren), a tigrissel, és az állat azonnal lenyűgözi őt. Egyik nap feltűnik egy ismeretlen férfi, aki megvásárolja a cirkusztól a tigrist, azzal a szándékkal, hogy elvigye Indiába. Kelseyt kérik fel, hogy kísérje el Rent hosszú útján, és győződjön meg arról, hogy jól illeszkedik-e be a rezervátumba. Ám valami közbejön, és a lány azon kapja magát, hogy a dzsungelben barangol egy tigrissel, és azt sem tudja, hogy hol vannak. De vajon Ren tigris-e egyáltalán?

Mióta először megláttam a könyvet, szerettem volna elolvasni, és ezt most végre megtehettem. Úgy ültem le olvasni, hogy nem is sejtettem, hogy ez a könyv az egyik kedvencemmé válik majd. Nagyon szeretem a tigriseket, ezért amikor feltűnt Dhiren hófehér bundájában, teljesen elvarázsolt a szelíd nagymacska. Ráadásul a könyv betekintést nyújt az indiai kultúrába is, és számomra nagyon jó érzés volt megismerkedni ezzel is.

Az elején kicsit vontatott volt a történetvezetés, és néha sajnos voltak pillanatok a könyv olvasása során, amikor a főszereplő megőrjített egyes tulajdonságaival, de ezek közül semmi nem vont le a könyv értékéből.

Összességében nekem nagyon tetszett a könyv, és már nagyon várom a következő részét!

Barát Anett (AKG, 8. évf.)

Colleen Houck: A tigris átka (Tiger's Curse, 2012, 534 o.)
A tigris küldetése (Tiger's Quest, 2013, 622 o.)
A tigris utazása (Tiger's Voyage, megjelenés: 2014. február)
4. rész: Tiger's Destiny
Könyvmolyképző Kiadó Kft.

LIKE - értesülj az új cikkekről!