Találkoztatok már igazán értetlenkedő nézéssel? Hát, én igen, nem is egyszer az elmúlt két hónap során. Sokan ugyanis így reagáltak arra, amikor azt mondtam: „bocs, nem érek rá, mennem kell robotikára”.

Szóval péntek délutánként általában elindultam a földszinti folyosó végén lévő terembe, aminek a létezéséről addig nem is tudtam, egészen addig, amíg idén szeptemberben be nem tettem oda a lábam. (A nyomtató szobából nyílik egy kis ajtó, ugye, hogy neked se volt meg?) Hogy miért tettem ezt? Tagja voltam az AKG FLL (First Lego League) robotversenyre készülő csapatának, akik november 16-án egy harmadik hellyel és egy kategóriagyőzelemmel (legjobb kutatási projekt) lettek gazdagabbak.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Az FLL versenynek van egy projekt része, a mi ötfős kis csoportunk főleg ennek elkészítésével foglalkozott. Egy természeti katasztrófa után bekövetkezett kár csökkentésére kellett kitalálnunk megoldást. Mi a földrengés során romok alá szorult emberek mentésében szerettünk volna segítséget nyújtani. Erre találtuk ki a Mancsot, ami egy aktiválására enyhe gammasugárzást kibocsájtó kapszula. A radioaktivitást érzékelő mentőcsapatok így könnyebben képesek megtalálni és kiszabadítani a törmelék alá szorult áldozatokat.

A felkészülés nem volt problémamentes. Mint sejthetitek, a kutatás során találtunk olyan anyagokat, amiknek megértése néha meghaladták értelmi képességeinket. Emellé még jött az is, hogy öt ember programját bizony nehéz összeegyeztetni. Az iskolában való bujkálásban pedig mindannyian profik lettünk, hiszen Bence (az edzőnk) soha nem akarta elhinni, hogy haladunk a munkával. Így a legváratlanabb pillanatokban volt képes lecsapni, és aggodalmaskodni, hogy „jaj, lányok, x hét múlva verseny, és ti nem lesztek kész”.

Kész lettünk. November 16-án reggel vegyes érzésekkel álltunk a Fazekas Mihály Gimnázium előtt. Bizakodtunk, hogy jó eredményt fogunk elérni, de kicsit furcsán is éreztük magunkat, hiszen a körülöttünk gyülekező csapatok átlagéletkora jóval a mienk alatt volt. Ehhez jött még hozzá, hogy Bence is megérkezett, egy matrózsapkában, ami szerinte menő volt. Hát nem.

Bementünk és kipakoltuk a robotot, a csapat programozó és építő fele pedig elszaladt, hogy tesztelje a pályát. Az FLL-ről tudni kell, hogy a verseny négy részből áll: robotdesign, csapatösszetartás, robotfutam és projekt. A csapatoknak három lehetőségük van bizonyítani, hogy a tematikus pályán az ő robotjuk teljesít a legjobban.

Az összes részben esélyesnek láttuk magunkat, bizakodtunk. Végül nem is teljesítettünk rosszul. A csapatunk megnevetette a zsűrit, a robot különlegességeit percekig magyaráztuk, projektünk bemutatása során pedig másodpercre pontosan kihasználtuk a rendelkezésre álló időnket. A futam se sikerült rosszul, igaz, 3 másodperc hiányzott ahhoz, hogy a nyeréshez szükséges feladatot teljesítsük.

Amikor mindenen túl voltunk, elérkezett az eredményhirdetés ideje. Sejtettük, hogy nyerni már nem fogunk, de azért reménykedtünk, hogy nem a vigaszdíjjal kell hazamennünk. Amikor kiderült, hogy a projektünk maximum pontszámmal nyert, el se akartuk hinni (az egy dolog, hogy mi nem, de én sejtem, hogy Bence még most sem érti, hogyan csináltuk). Az, hogy összesítésben harmadikak lettünk, önmagában nagyon szép teljesítmény. Ami viszont szinte mindannyiunkat bosszant, hogy ugyanattól a csapattól kaptunk ki, akitől tavaly is.

Összességében nem vagyunk szomorúak, hiszen a továbbjutás további nagyon kemény munkát is jelentett volna. Lehet, hogy jobb is így.

A Fazekasból pedig mindannyiunk szaladt is tovább, hiszen szombat este volt, a napnak még nem volt vége.

 

Gálosi Dóra (10. évf.)

First Lego League regionális elődöntő, 2013. november 16., Fazekas Mihály Gimnázium
A cSAPat nevő team tagjai: Fábián Kamilla, Gálosi Dóra, Ralbovszky Judit, Cseh Hanna, Tóth Joli, Szilasi Estilla, Bán Titusz, Hajdu Tamás, Gindert Samu, Fernezely Simon
Segítők: Halpern Bence, Nádori Gergely, Pásztor Judit

LIKE - értesülj az új cikkekről!