December 2-án a kilencedik évfolyammal a Vígszínházba vezetett az utunk, ahol megnéztük Shakespeare művét, a Makrancos Katát Varró Dániel fordításában. Jó ötlet-e a régi színdarabokat felfrissíteni, és megérti-e így a mi korosztályunk?

Bevallom, nem vártam túlságosan ezt a darabot, mivel a történetet már elolvastam kötelezőként, és lett volna jobb dolgom is, mint színházba menni a kilencedikkel. Fáradt is voltam – a darab előtt a ruhatárban kifizettem a pénzt, a kabátot viszont magammal vittem... Nem volt mese, beültem a nézőtérre és vártam a színészek játékának kezdetét. Az előadás egy teljesen átírt keretjátékkal kezdődött, amelyet többen is teljes értetlenséggel néztek az osztályból. A színmű igazi kezdete után azonban szinte azonnal megnyugodott mindenki, hiszen elkezdődött a már mindenki által ismert történet. Körülbelül 15 perc után azonban ismét érdekes dolog történt a színpadon: három férfi szereplő teljesen meztelenre vetkőzött a nézők szeme láttára. A két furcsa kisiklás után azonban az elvárt menetben folytatódott a mű. A színészek játéka megfelelő volt, bár néhány ponton lehetett volna hitelesebb (ez főleg az örömteli részekre vonatkozik). Varró Dani nem írta át teljesen az eddigi fordításokat, hanem inkább kiegészítette néhány – gyakran erősen fárasztó – nyelvi leleménnyel. Szerintem engedhette volna magát szabadabban alkotni, kevésbé törődve az eddigi magyarításokkal. Ettől eltekintve tűrhetőbb volt a darab, mint amire számítottam. És még pirított mandulát is ehettem a büfében...

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)
fotó: vigszinhaz.hu, Dömölky Dániel

William Shakespeare: Makrancos Kata (Vígszínház)
Rendező: Gothár Péter
Szereplők: Dengyel Iván, Börcsök Enikő, Réti Andrienn
Következő előadások: 2013. január 16., február 2., 21.

LIKE, ha tetszett!