Remek kezdeményezés, mégis több sebből vérzik az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Kutatók Éjszakája. A különböző kutatóegyetemek és intézetek változatosabbnál változatosabb programokkal készültek erre az éjszakára, gyakran az adott egyetem legfrissebb kutatási eredményeit prezentálják. Ezen a napon mindenki találhat valami olyan programot, ami érdekli.

Kutatók éjszakájaMár tavaly is volt szerencsém részt venni egy előadáson, de idén kicsit nagyobb felkészüléssel vágtam neki az éjszakának, útvonaltervezéssel és elemózsiával felszerelkezve. Két kutatóegyetem előadását látogattam meg a Semmelweis és a Pázmány épületeiben. Mindenkinek ajánlom, hogy próbáljon meg eljutni jövőre erre a rendezvényre, mert érdemes.

Azok viszont, akik komolyan gondolják, hogy ellátogatnak, csodát azért ne várjanak. A szervezés – bár ez egy ekkora kaliberű program esetén érthető – kicsit összeszedetlen. Rengeteg program igényel előzetes regisztrációt, de furamód nincs semmilyen ellenőrzés, így rendszeresen négyszer annyi ember jelenik meg, mint amennyi egyébként a program kapacitása. A programok gyakran később kezdődnek, és egy félórásnak hirdetett program két óráig is eltarthat, így ember legyen a talpán, aki meg tud szervezni egy jó menetrendet az éjszakára.

Az előadások nagy tanulsága egységesen és örökérvényűen az volt, hogy nincs elég pénze senkinek. Szomorú volt hallgatni a sokadik előadáson is, hogy mit lehetne csinálni – de nem csinálják, mert az egyetem nem engedi vagy nincs rá erőforrás. Pedig itt olyan életminőséget nagyban javító dolgokról van szó, mint egy robotsebészeti beavatkozáshoz szükséges készülék vagy egy művégtag. Az külön ironikus, hogy ilyen készülék már viszonylag régóta létezik, már a rendszerváltás előtt is végeztek távsebészeti beavatkozásokat, azonban nálunk erre esély sincs, hiszen ezek milliós nagyságrendű beruházások.

Szomorú vagyok, mert remek ötleteket mutatnak be ezeken az előadásokon, mégse tudják megvalósítani őket. Mindenkinek ajánlom ettől függetlenül, hogy jövőre látogasson el valamelyik kutatóegyetem előadására – olyan színvonalú előadásokról van szó, amik szerintem a pályaválasztásban is meghatározóak lehetnek.

Halpern Bence Márk (AKG, 12. évf.)

fotó: kutatokejszakaja.hu