Egyik fárasztó napom után naiv módon ráböktem egy Jack Black filmre – mondván, azok mindig szórakoztatóak szoktak lenni. Ezt erősítette meg bennem a cím is: „Börni az eszelős temetős”, amely fonetikus átiratával nem abban akart engem megerősíteni, hogy ez egy sorsdráma. Pedig az.

A címe ellenére ez nem egy rossz film. A történet – amely állítólag igaz történet – Bernie-ről, a temetkezési vállalkozóról szól, aki munkája ellenére egy jó ember. A környéken az összes szomszéd, pap, mindenki kedveli őt, eltekintve Danny Buckot, a helyi ügyészt. A szertartásoknál mindig odafigyel, és a szertartások után virágot is visz a gyászolóknak. Így ismerkedik meg Marjorie-vel, akit a környék egyik legrosszindulatúbb embereként tartanak számon. Barátok lesznek, ám ez a barátság, ahogy a történet halad, egyre kevésbé lesz igazi.

Nem akarok többet leírni a filmről, mert véleményem szerint egy nagyon erős erkölcsi kérdést tesz fel a végén, és számomra az utóbbi idők egyik legmeglepőbb filmélményét adta. A film mindenképpen szélesíti erkölcsi tudásunkat.

Jack Black is remekül illeszkedik új szerepébe. Bár kicsit fura, hogy nem hangzanak el tőle poénok, illetve nem adja a szokásos kicsit bolond szerepet, de szerintem ezzel a filmmel simán kitör ebből a skatulyából.

Ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit komolyabb figyelmet igénylő szórakozásra vágyik.

Halpern Bence (12. évf.)

Börni az eszelős temetős (Bernie, 2011, 104')
Rendezte: Richard Linklater
Szereplők: Jack Black, Matthew McConaughey, Shirley MacLaine

LIKE - értesülj az új cikkekről!