Rég nem volt rá példa, hogy hazai fejlesztésű műveltségi vetélkedővel álljon elő valamelyik tévécsatorna. A Viasat3 most megtette ezt a lépést, kérdés, hogy mit sikerült kihoznia az Észbontókból. A szabályok szerint két különböző nemű és hobbijú vagy munkájú társaság versenyez egymással. Egy távolabbi, csak a monitorról látszódó szobában pedig a csapat „tippalanyai” ülnek, akiknek különböző kérdéseket tesznek fel. A csoportnak ki kell találnia, tudják-e a választ, esetleg azt is, hogy mit mondanak pontosan.

Kevés feledékenyebb ember van nálam, így sikerült lecsúsznom a műsor első részéről. A csatorna szerencsére gondolt a hozzám hasonlókra, ennek köszönhetően visszanézhettem a kezdő epizódot a Viasat weboldalán.

A főcímzene felcsendülése után a stúdiót és a műsorvezető, Kovács Áron bevonulóját nézve rögtön a Showder Klub jutott eszembe. Ezt valahogy nehezen tudtam összeegyeztetni a téma komolyságával, a show ugyanis alapvetően az előítéletekről szól. A küzdősportos fiúk és a röplabdás lányok bemutatását követően bekapcsolódhattunk három huszonéves lány beszélgetésébe, amint éppen azt fejtegették: az első vagy a második világháború után járt-e először ember a Holdon. Nem igazán tartozom az összeesküvés-elmélet hívők közé, tehát elhiszem, hogy nem színészek járatták a bolondját velem, így viszont még sokkolóbb az, hogy elfogadták a kérdésben is szereplő 1949-es évszámot. Ugyanilyen magabiztossággal jelentették ki fiatal srácok, hogy a kurkuma tulajdonképpen egy nyakra mért halálos ütés, és a Trónok harca sorozatból próbálták meg megfejteni, ki is egy eunuch – sikertelenül. Mélységesen elítélem az előítéletes gondolkodást, de az Észbontókban igaznak bizonyultak a sztereotípiák.

A kevésbé izgalmas második fordulóban egymás szakterületéről kérdezgették a csapatokat, azon azért meglepődtem, mennyire képben van a rúdtánccal kapcsolatban egy ju jitsu harcos. Az összesítés végén a fiúcsapat nyert, ők lényegesen többször tippelték azt, hogy a szobában ülő lányok nem tudják majd a helyes választ. Érdekes stratégia, én azért nem ajánlanám, hogy a való életben is használjuk…

Sengel Tamás (AKG, 9. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!