Már talán a dédnagymamáink sem emlékezhetnek arra az időszakra, amikor még csak némafilm volt. Csak zene és semmi beszéd.
A moziban telt ház volt. Mindenki kíváncsi volt a francia filmre, ami megnyerte az Oscar-díjat. Bevallom, én nem hittem, hogy ilyen jó film lesz, de ahogy vége lett, rögtön megváltozott a véleményem. Az egész film igazából az újuló korról szólt, vagyis arról, hogy felejtsük el az öregeket, és fedezzünk fel új tehetségeket. 1927-et írunk, George Valentin a legjobb némafilmes. George-ot mindenki imádja, de amint betoppan egy ifjú hölgy, Peppy Miller, aki elkezd szerepelni a hangosfilmekben, ő lesz az új csillag, George pedig elfelejtődik és elszegényedik. Az ifjú hölgy pedig nem más, mint akit a nagy némafilmes, George fedezett fel.
George Valentin élete a szemünk előtt pergett le. Először gazdag és fényűző életet élt, aztán egyre csak szegényedik, és a végén már semmije sem maradt, csak ő, az emlékek és a hűséges kutyája. Peppy Miller, az ifjú színésznő mindig is szerette a férfit, ezért befogadja egy baleset után, míg a színész össze nem tudja szedni magát.
Így, hogy nem volt szöveg, és minden érzelmet és hangot a zenével kellett megoldani, valahogy még élvezhetőbb volt a film. A főszereplő csodálatos volt, a nő elbűvölő, ketten pedig egy csodálatos párt alkottak – ezt bizonyítja az utolsó nagy finálé, ami mindenkit meglepetésként ért.
Szabó Borbála (AKG, 8. évf.)
The Artist - A némafilmes (The Artist, 2011, 100')
Rendezte: Michel Hazanavicius
Szereplők: Jean Dujardin, Bérénice Bejo, John Goodman
Utolsó kommentek